A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Iszkáz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Iszkáz. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 30., hétfő

A nap képe - Okostábla

Manapság minden okos. És ha az ember kerékpárral közlekedik sok olyan (okos) dolgot észrevesz, amit gyorsabb közlekedési eszközről nem.



Bocsánat a nagyon rossz szóviccért. De erre különösen is oda kellene figyelni, mert kép is és a költő is Iszkázon született.


2014. december 10., szerda

A nap képe - Jól eltévedtem

Amióta Somlószőlősön lakunk azóta kétszer tévedtem el. Az első eltévedésem közben készült ez a kép.
Mint azt sokan tudják rólam, főleg biciklivel közlekedek. Régen is így volt, ma sincsen másképpen. Csak most nem kerületek, hanem faluk között. Kamondról jöttem haza Szőlősbe még augusztusban, mikor is úgy gondoltam rövidítek. Nos, nem sikerült. 
Csak hogy érzékeljük, kék csík az útvonal, a piros pedig a rövidítési kísérletem. Földúton.

A GPS azt mondta, hogy bátran menjek arra. Csakhogy egy idő után elfogyott az út alólam. Mert ahol folytatódnia kellett volna, egy kukoricatábla helyezkedett el.
De nem is ez a lényeg, hanem amit ott találtam. Egy kereszt a semmi közepén. Konkrétan a semmi közepén Iszkáz és Szőlős között. Egyrészt  döbbenetesen jó állapotban, másrészt a körülötte ledőlt kerítés is jelzésértékű... Főleg eltévedés közben.