A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szalonna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szalonna. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 19., péntek

Gyerek és szalonna

Másfél hónapja falusi vagyok, de még egy szerencsétlen tüzet sem tudtam megrakni. Na, nem mintha nem tudnék tüzet rakni, hiszen a Tisza mellett táborozva, sátrazva, kenuzva nőttem fel, csak éppen eddig nem jutottam el odáig. De ma sikerült.

Bementünk délelőtt Pápára vásárolni és felfedeztünk egy kitűnő gazdaboltot ahol minden lehet kapni, ami csak kell a kertbe. A meglévő prioritások alapján vettünk egy bográcsot, egy állványt hozzá, nyársakat, egy hamuzó kanalat a kazánhoz, és egy gumicsizmát nekem. Nem kevés lóvét hagytunk ott, de megérte. 

Ezen felbuzdulva rögtön építettem egy tűzrakó helyet a kertben talált bontott téglákból és járólapokból. (nagyjából egy fél lakótelepnyi bontott anyag van a telken) Meg is örökítettem egy anim gifben a vásárlás és a munka eredménye közti frigyet.