A következő címkéjű bejegyzések mutatása: edzés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: edzés. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 17., péntek

Erkélykertem: Miért csinálom?

Eddig csak a történésekről írtam, a kertemmel kapcsolatban, de a motivációmról nem. Arról, hogy miért nem repülőgépmodellezek, vagy hangyát és Frodót szedek, vagy bármi más hobbit művelek (a szóvirágok foglya vagyok).

Mindig is érdekelt a kert, de panelgyerek lévén nem sok közöm volt hozzá, eddig. Nagyszüleim persze művelték a kis kertjüket, de az csak hóbortnak tűnt. Ebben az évben azonban nagy változáson mentem keresztül. Elkezdtem sportolni, nagyjából leszoktam a cigiről, igyekszem - felségemmel együtt - mindent megtenni azért, hogy a környezetünkkel harmóniában éljünk. Amennyire ez Budapesten lehetséges. Szelektív hulladékgyűjtés, mosószóda, mosószappan, házilag kevert lefolyótisztító, stb.stb.stb. Persze korán sem elegendő így is viszonylag nagy ökológiai lábnyomot hagyunk magunk után, de igyekszünk.

A (viszonylag) egészséges életmód, a sport, az öko-bio cuccok, szinte magától értődően hozta magával a természet közelségének igényét, és a mezőgazdaság és kertészet felé való kacsingatást. Ezt az érdeklődést próbáltam meg a saját környezetemben megélni. Így lett az erkélykertem. A cél természetesen nem lehet az önellátás, még idényzöldségekből sem lenne lehetséges, ahhoz sokkal nagyobb hely kellene. Inkább hitvallás ez: igen, én szeretnék termelni, szeretnék hozzájárulni, akár csak egy kicsivel is ahhoz, hogy jobb legyen a világ. Meg persze hobbi is, kikapcsolódás, és nem utolsó sorban szemlélődés egy kis szelet slow life, csak figyelni, ahogy nőnek a növények, türelmesnek lenni, együtt élni a palántákkal. 

De ezt nem lehet vakbélműtétkomolyan csinálni. Élvezni kell, ennek jegyében próbálom magam és olvasóim számára szórakoztatóvá tenni az Erkélykertem.

És végül egy kis motivációs videó azok számára, akik szintén kedvet kaptak a dologhoz, meg magamnak is :)

 

2013. április 22., hétfő

KravÉn: Mi is az a Krav Maga?

Mivel a blog KravSaláta névre hallgat. Értelemszerű, hogy ne csak a Salátáról, de Krav-ról is szó legyen.

Mi is az a Krav Maga? Maga (megint mekkora szóvirág:)) a kifejezés "közelharcot" jelent. Nem véletlenül, hiszen a Krav Maga egy olyan önvédelmi rendszer, amelyet a leghatékonyabbak között tartanak számon!  A helyzet az, hogy a Krav Maga nem versenysport, hiszen szigorúan (minden filozófiától és sallangtól mentes) önvédelem. Legalább is a polgári verziója, amit én tanulok. Ezen kívül van szkillesebb rendészeti és kifejezetten ölésre tanító katonai verziója is. Ez utóbbit a magyar honvédségben is oktatják a különleges alkulatok számára.

De nem csak ennyi a magyar vonatkozása, hiszen a "kitaláló" Lichtenfeld Imre (Imi) nem csak úgy volt magyar, mint Verne Gyula, vagy Luther Márton. Történetéről bővebben itt olvashattok. Videót a Krav Maga történetéről pedig itt.

Rengeteg ága fajtája van ennek a rendszernek, én a lehető legautentikusabbat választottam a Krav Maga Golbal-t, amit Eyal Yanilov vezet, aki az egyik legközelebbi tanítványa volt Iminek.

2012. szeptembere óta űzöm ezt a rendszert, hetente kétszer, egy bő órában. Emellett futok és kondizom is. Itt a blogon az lenne a célom, hogy technikákat mutassak be, amivel sikeresen megvédhetitek magatokat az utcán (vagy legalábbis nagyobb eséllyel éltek túl).

Az edzőm, Csabi, mindig azt szokta mondani, hogy aki küzd, annak fel kell készülnie arra, hogy megsérül. És ez így van, hiszen a Krav Maga sem csodaszer. Mindenki azt képzeli, hogy a dolgok úgy mennek, mint a Bud Spencer, vagy egy Jackie Chan filmben, pedig valójában az győz legtöbbször, aki hamarabb üt. De még ha valódi küzdelemre is sor kerül, az sem tart tovább 30 másodpercnél.

Szóval, itt a blogomon nemsokára sorjáznak majd az önvédelmi tippek és edzéstervek, hölgyeknek is! (ebben a videóban az az izgalmas, hogy a kopasz úrember az edzőm)