Mivel a blog KravSaláta névre hallgat. Értelemszerű, hogy ne csak a Salátáról, de Krav-ról is szó legyen.
Mi is az a Krav Maga? Maga (megint mekkora szóvirág:)) a kifejezés "közelharcot" jelent. Nem véletlenül, hiszen a Krav Maga egy olyan önvédelmi rendszer, amelyet a leghatékonyabbak között tartanak számon! A helyzet az, hogy a Krav Maga nem versenysport, hiszen szigorúan (minden filozófiától és sallangtól mentes) önvédelem. Legalább is a polgári verziója, amit én tanulok. Ezen kívül van szkillesebb rendészeti és kifejezetten ölésre tanító katonai verziója is. Ez utóbbit a magyar honvédségben is oktatják a különleges alkulatok számára.
De nem csak ennyi a magyar vonatkozása, hiszen a "kitaláló" Lichtenfeld Imre (Imi) nem csak úgy volt magyar, mint Verne Gyula, vagy Luther Márton. Történetéről bővebben itt olvashattok. Videót a Krav Maga történetéről pedig itt.
Rengeteg ága fajtája van ennek a rendszernek, én a lehető legautentikusabbat választottam a Krav Maga Golbal-t, amit Eyal Yanilov vezet, aki az egyik legközelebbi tanítványa volt Iminek.
2012. szeptembere óta űzöm ezt a rendszert, hetente kétszer, egy bő órában. Emellett futok és kondizom is. Itt a blogon az lenne a célom, hogy technikákat mutassak be, amivel sikeresen megvédhetitek magatokat az utcán (vagy legalábbis nagyobb eséllyel éltek túl).
Az edzőm, Csabi, mindig azt szokta mondani, hogy aki küzd, annak fel kell készülnie arra, hogy megsérül. És ez így van, hiszen a Krav Maga sem csodaszer. Mindenki azt képzeli, hogy a dolgok úgy mennek, mint a Bud Spencer, vagy egy Jackie Chan filmben, pedig valójában az győz legtöbbször, aki hamarabb üt. De még ha valódi küzdelemre is sor kerül, az sem tart tovább 30 másodpercnél.
Szóval, itt a blogomon nemsokára sorjáznak majd az önvédelmi tippek és edzéstervek, hölgyeknek is! (ebben a videóban az az izgalmas, hogy a kopasz úrember az edzőm)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése