2014. augusztus 26., kedd

Panelgyerek falun 3. - Járda

Túlbuzgott bennem az alkotásvágy, meg nem mellesleg nagy ünnepség lesz a faluban, ami a mi portánkat is érinti, így muszáj rendezni a kertet. Persze amúgy is rendezném, de így van indokom, hogy miért nem az adminisztráció papírhalmazaiban fuldoklom. 


Kardinális kérdés a garázs és a kinti WC közötti átjárás. Nem mintha a vezetéstől hasmenést kapnék, de azért mégis. Úgyhogy elhatároztam, hogy építek járdát. Volt valami kezdemény, amit már benőtt gaz, meg az esővíz ráhordta a földet, úgyhogy volt alapanyag. Ja, erről jut eszembe, itt állandóan esik. Komolyan, néha úgy érzem, hogy Angliába költöztem, nem somlóvidékre!

Szóval járda. A probléma csak az volt, hogy nem volt elég kinti járólapom, ahhoz, hogy végigérjen a járda. Milyen szerencse, hogy valami vicceskedvű tervező random elhelyezett járólapokat a kertben, a leglehetetlenebb helyeken. 

Pl.:

Milyen jó, hogy csak 1000m2-t kell végigszurkálnom ásóval, hogy megfelelő mennyiségű járólapot találjak. Jó, az igaz, hogy a meglévő (és még látszódó) járdák támpontot jelentettek. 

Tehát felszedtem amennyi kell, és kiástam a helyét. Már csak a sóder kérdést kellett megoldani. Úgy hallottam ugyanis, hogy az ilyen kültéri járólapokat sóderágyra kell tenni. Így mesélték. Logikusnak tűnt, azonban nekem nincs sóderom. 
De! Említettem a garázs állapotát. Eléggé le van pukkanva. Gyűlik is a vakolat és a törmelék a fala mellett. Tökéletes sóderpótlék.

Innen az aljából áttalicskáztam a tetthelyre a törmeléket és meg is csináltam a járdát. Íme:

Azért pöttyös, mert megint esik!
Amint végeztem, teljesen felspanolódtam, hogy mekkora útépítő vagyok, úgyhogy el is készítettem a kertkapuig tartó folytatásának helyét.

Nem volt vízmértékem, se speckó szerszámom, de nagyon büszke vagyok erre kb. 3 méter hosszú járdára. Majd menj végig rajta, ha nálam jársz! 
Ja, és a vicceskedvű tervező újabb öröksége. Amint az a fenti képen látszik, pont a kerti WC és kerti kapu vonalának találkozásánál, a lehető legrosszabb helyen, van a derítőnek az aknája. Ezt had' köszönjem meg!

De hogy pozitívan fejezzem be a posztot: egy utolsó kép madártávlatból.
(Nem, nem a nagy közelebbi, hanem a kicsi hátul!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése